Dűlőink

Szőlész-borászatunk alapgondolata, hogy dűlőszelektált borokat szeretnénk készíteni.

            

Ez azt jelenti, hogy nem elsősorban az érzékszervileg megfogható élvezeti érték maximalizálása a célunk, hanem olyan bor készítése, ami egy lemásolhatatlan karakter, egy bizonyos földdarab folyékony kivonata.

Természetesen ennek alapfeltétele, hogy olyan dűlőink legyenek csak, amelyek valódi egyéniségek, így van mit megragadni bennük. Ebből a szempontból úgy érezzük kegyes volt hozzánk a sors hogy Gyöngyöspatára vezetett, mert rögtön két ilyen dűlőt is találtunk a falu határában, az Úrráteszit és a Gereget. Egyfelől tűz és víz a két dűlő, de máshonnan nézve azért vannak közös jegyeik is.

A legfontosabb, hogy mindkettő rögtön a Mátra magas vonulatai alatt az első vonalban fekszik, szinte belefúrják magukat az erdőrengetegbe. Közel 300 méteres magasságban húzódnak mindkét helyen a szőlők és dombhátakon találhatók. Ez azért nagyon fontos, mert a pára valamint a hideg levegő így akadály nélkül tud lecsorogni az alacsonyabban fekvő részekre, aminek következtében ideálisabbak a minőségi szőlőtermesztés feltételei. Már a falu túlsó, déli oldalán is jóval alacsonyabban fekszenek a szőlők, azt már inkább dombvidéknek lehetne nevezni, míg a mátrai borvidék jelentős, még délebbre található része leginkább a síkság kategóriába sorolható.

Meggyőződésem, hogy valódi értékekkel bíró különleges dűlők leginkább a mátrai borvidék északi, a hegysorok alatt közvetlenül kanyargó magas zónájában találhatók, bár a középső dombos részen is előfordulnak érdekesebb foltok. De a mikroklíma biztosan a legmagasabb zónában a legkedvezőbb.

Akkor nézzük is a dűlőinket!



Úrráteszi



Gyöngyöspatától északnyugatra fekvő dobháton terül el ez a dűlő, észak-déli irányban szinte benyúlik a Mátra hegyei közé, keletről a Havas hegy uralja a panorámát 600 méteres magasságával. Eddig csak a helyi élőszóbeli forrásokból tudtam tájékozódni, ezek úgy tartják, hogy a dűlő azért kapta az Úrráteszi nevet, mert itt csak grófoknak, nemeseknek lehetett földje. Azt már csak én gondolom hozzá, hogy aki nem nemes vagy újnemes létére mégis tudott itt szőlőt szerezni, annak emelkedett a rangja a környékbeliek szemében. Az már túl szép és irreális elképzelés lenne, hogy a megnevezés hátterében esetleg az húzódna, hogy az itt termett szőlőből készült bor úrrá tette volna tulajdonosait…

A falu fölött a dűlő legalacsonyabb része 240 méteres tengerszint feletti magasságban kezdődik és legmagasabb pontja 330 méteres magasságban található. Bár a különbség méterben kifejezve sem kicsi, maga a látvány mutatja meg hogy szőlészeti szempontból nagyon nem mindegy hogy a dűlőn belül melyik részről van szó. Sokáig nagyon csekély a dőlésszög, alig emelkedik a felszín, majd hirtelen kezd "kipúposodni" egy dombhát.

Ezen a magas részen szinte állandóan fúj a szél, jobb a napsugarak beesési szöge is, így sokkal jobbak a feltételek magas minőségű szőlő elérésére. A mi ültetvényünk kb. 300 méteres magasságban fekszik. Egyharmad hektárnyi szőlőnknél a sorok eleje a dombháton van, majd elkezd a terep keleti irányban lejteni. Ez a tájolás még csak fokozza a Mátra és az Úrráteszi dűlő alaptulajdonságait: szinte sosincs hőguta, összességében hűvös az időjárás, ezért a mustfokok sosem fognak túl magasra kúszni, viszont rendkívül gazdag savtartalom és aromakészlet menthető át a borokba.

Egy amúgy is hűvös évben ez nehézségnek tűnik, de egy forró évjáratban óriási értéket jelenthet, lelágyult borokkal innen valószínűleg sosem lesz gondunk. A dűlő másik értéke a talaj és altalaj ásványi összetétele: fehér színű vulkáni tufatörmelék adja az egyediség alapját. Emellett számos ponton a felszínen is látható, hogy mészerek is behálózzák a dűlőt, nem tudni milyen mértékben, de valószínűsíthető hogy mélyebb rétegekben több helyen is előfordulnak, így bonyolítva a borok amúgy sem egyszerű savait.

Azonban itt is érvényes hogy nem az egész Úrráteszi egyforma: az alsóbb részeken zsírosabb, feketébb, vastagabb a termőréteg és nincs nyoma a magasabb régiókban a felszínen is látható kőtörmeléknek.

Úgy érzem, az olaszrizling fajta nehéz feladat elé állítja a szőlész-borászokat az Úrrátesziben, de alapos munkával komoly eredményt is adhat. Hagyományos felfogásban művelve sokszor még elfogadható szintű bort sem adna itt a fajta mert egyszerűen nem érne be, viszont alapos hozamkorlátozással és zöldmunkával különleges eredmény is születhet… majd meglátjuk.


Gereg



Teljesen atipikus mátrai dűlő, szinte egy kis mediterrán foltnak lehetne nevezni (persze csak helyi viszonylatban, képletesen értve) az amúgy hűvös Mátrában. Ez a nagy kiterjedésű dűlő Gyöngyöspatától északkeletre található, magassága 220 és 340 méter között változik, az egész egy viszonylag egységes domboldal, délnyugati tájolással.

Sokszor alakult úgy, hogy közvetlenül az Úrrátesziből mentünk át dolgozni a Geregbe és szó szerint saját bőrünkön tapasztaltuk hogy bizony egy nagyságrenddel melegebb van ez utóbbi helyen. Még nem mértük pontosan, de úgy érzem, legalább két-három fok eltérés lehet a két hely között. Ezt mutatja például a tyúkhúr vegetációs állapota is: míg az Úrrátesziben egy bizonyos időszakban javában zöldell és éppen elkezdett virágozni, fejlődik, addig a Geregben már alaposan fonnyad és szórja magjait. No,de sokkal fontosabb a különbéget a szőlőben megmutatni.

Mindkét dűlőben bőven találhatók saszla telepítések is és hatalmas a különbség: míg például az Úrrátesziben 2005-ben nagyon alapos növényvédelem mellett is komoly termésveszteség volt a betegségek, különösen a szürkerothadás miatt és a saszla nagyon gyéren érett be (saccra jó ha 15 körüli mustfokokat érhettek el), addig a Geregen egy ilyen nagyon nehéz évben is alig volt veszteség, szép egészséges, tökéletesen beérett fürtöket szüreteltek 20 körüli mustfokokkal.

Egy helyi borász tavaly 23 mustfokos cabernet sauvignon-t szüretelt a Geregről, ami egy ilyen északi borvidéken óriási eredménynek számít, főleg, hogy nem alkalmazott hozamkorlátpzást. Szecskő Tamás patai borász barátom pedig elmondta, itt idén is milyen szépen beérett a cabernet sauvignon: véletlenül van egy tőkéjük a saszlák között, amin október közepén a magas mustfok ellenére még érződött némi paprikásság, viszont két hét elteltével már nyoma sem maradt, csak gyönyörű gyümölcsösséget lehetett érezni!
Mindez azért nagyon fontos, mert ezekből a tapasztalatokból úgy érzem, a Geregben a Mátrában kivételes módon valóban kitűnő otthonra találhatnak egyes kékszőlőfajták.

Az egyediséggel pedig itt sem lesz gond, hiszen a dűlő legjobb részein a vörösagyagba jókora adag könnyű szerkezetű, vörös színű andezittufa vegyül ami a felszínen is előbukkan. További óriási értéke a dűlőnek a talaj vízgazdálkodása: a rétegek egyből a mélybe vezetik a csapadékot, így sosem pang a víz a felső zónában. Amikor más Pata környéki dűlőkbe még ki sem lehet jutni a sártól, akkor itt már dolgozni is lehet.

Egy további érték hogy itt is állandóan fúj a szél, mivel egy nagyobb hegyek által nyugatról nem határolt dobháton fekszik. Így a növényvédelem itt jelenti a legegyszerűbb feladatot. Egyetlen kérdőjel a Gereggel szemben hogy milyen savakat tud megtartani egy melegebb évben, de bízom benne, hogy a Mátra éjszakai hűvös levegője ezt is megoldja.

Mindezek miatt úgy éreztem hogy a Gereg alkalmas lehet egy különleges pinot noir elkészítésére, így jövő tavasszal ebből a fajtából telepítünk egyharmad hektárnyi ültetvényünkön. Bár maga az egész domboldal alapvetően délnyugati tájolású, a mi földdarabunk enyhén kelet felé lejt, ami előny lehet a savak játékára jobban építő burgundi fajtánál.

Peres

Dombvidéki dűlő, amikor 2006 februárjában megszereztük ott szőlőnket, úgy gondoltam, hogy ott határozottan gyengébb borokat lehet majd csak készíteni, mint hegyvidéki ültetvényeinken. Nemcsak a megérzések mondatták ezt velem, hanem több patai szőlőműves tapasztalata is ezt erősítette. Állítólag például itt sokkal könnyebb kultivátorozni a talajt, mint például az Úrrátesziben és a Geregben, de ami jó a gépnek és a traktorosnak, az nem feltétlenül az a borminőség szempontjából. Általában azt szokták mondani, hogy minél kötöttebb a talaj, annál feszesebb lesz a bor szerkezete. A Peres „lazasága” persze csak relatíve értendő, azért még mindig agyagtalajról van szó. Továbbá az egész határrész több pontján is (néhol a felszínen is látható módon, néhol kb. fél méterre lefúrva) könnyen aprózódó mész található, mi még nem végeztünk szőlőnkben ilyen irányú feltárást, de valószínűtlen, hogy pont ez a rész lenne kivétel mész szempontból.

Ezenkívül a relativitásról még annyit, hogy van egy mondás a pataiak között, miszerint a Peres a legalsó patai dűlő, de egyben ez a rédei szőlők csúcsa! Ha már ennél a két településnél tartunk, a Peres dűlő nevét az adta a múltban, hogy érte a két település, vagyis Gyöngyöspata és Nagyréde perlekedett.

Régebben mindig csak magasról a Geregből néztem le az Alsó-határra, és magamban sokszor legyintettem egyet, hogy azok gyenge területek. Amikor azonban először megnéztük leendő szőlőnket, meglepődtem a Peres szépségein. Egy bájos dombhátról és annak lábáról van szó, maga a hát nagyjából észak-déli irányú. A mi szőlőnk a dombhát tetején nyújtózik, nagy része enyhén keletre néz, majd a teljes platón átnyúlva a sorok utolsó tíz-húsz métere már a lenyugvó napban fürdőzik. Ennek nagyon örültem, mert ezen a kis szőlőn belül ez mindig változatosságot fog adni. A másik dolog, ami miatt mindig szeretek megérkezni a peresi szőlőnkbe, hogy onnan fantasztikus látványt nyújtanak a Mátra vonulatai, szinte három dimenzióban megelevenedik az ismert térkép a Kékestetőtől egészen a Tót-hegyesig.

Ebben a dűlőben 600 tőke kékfrankost szereztünk. Előítéleteim voltak a függönyművelést illetően, de szerencsére az elmúlt év azt bizonyította, hogy megfelelő zöldmunkával és terheléssel itt is lehet magas minőséget elérni, bár a kordonművelés elsőbbségéről továbbra is meg vagyok győződve. Itt is nagyságrendileg tíz hajtást hagytunk növényenként, és a több mint két méteres magasságból egészen a földig hagytuk lelógni a hajtásokat. Még azt az előnyét tapasztaltam a művelésmódnak, hogy az augusztusban kitakart fürtöket egész nap körbesüthette a nap. Az ültetvény kora 30-40 év közötti.

Virág-domb

A Gereg talán legértékesebb aldűlője: a művelt területek legfelső, 300 méteres magasságában húzódik, egy három oldalról nyitott hegygerincen és az az alatt lévő déli oldalon. Védett, napos, már a kora reggeli óráktól egészen naplementéig, a széljárás állandó. Valamint az agyag itt alapból gazdag lehet ásványokban, hiszen markánsan vörös színű, valamint sok helyen a felszínen is láthatóan sok itt a kőtörmelék – könnyen aprózódó mélyvörös andezittufa. Az addig is meglévő rajongásomat az tetézte, amikor a más határrészekben is jelen lévő, könnyen aprózódó meszes réteg nyomaira itt is rábukkantunk. Maga a Virág-domb nevét a domb tetejéről kapta, ahol nem szőlősorok kígyóznak, hanem megmaradt a természetes gyep, bozótos, telis-tele rengeteg mezei virággal. Kétségkívül a legnagyobb érték az árvalányhaj, számunkra a legnagyobb kincset az ott tömegével talált erdei szamóca jelentette. A legfinomabb gyümölcs, amit valaha ettem, körülbelül tízszer intenzívebb az íze, mint a termesztett epernek!

Összességében ebben a szőlőnkben érzem magam legjobban, itt lehet leginkább megközelíteni a ragadozómadarak érzését, olyan, mintha a világ tetején lehetnék.
Ebben a dűlőben 800 tőke kékfrankost vásároltunk szintén 2006 februárjában. Azután az egyik sorról (kb. 120 tőke) kiderült, hogy bíborkadarka, ennek a termését külön dolgoztuk fel. Úgy tippeltem, hogy itt sokkal magasabb lesz a mustfok, mint a Peresen, végül, 21-el, teljesen egyformán teljesítettek. A Virág-domb erényeit jelzi, hogy egy tőke olaszrizlinget is találtam a tőkék közt, így állandóan összehasonlíthattam az érettséget az Úrrátesziben tapasztalttal. Várható módon olaszrizingben a virág-domb lett az abszolút győztes, november legelején gyönyörű, aranysárgára érett, de makkegészséges, ízgazdag fürtöket találtam, körülbelül 24-es mustfokkal. Az ültetvény kora a 40 évet közelíti.

Losonci Bálint